2013. december 2., hétfő

Carrie Ryan - Kezek és fogak erdeje

Befejeztem és nem örülök neki, mert ez egy borzasztóan jó történet volt!!!
Először is nagyon köszönöm a lehetőséget @Viktoria_Bojtos-nak, hogy ezt a hátborzongató könyvet a kezemben tarthattam. :)
Másodszor.
Nem igazán találom a szavakat, de azt már most tudom, hogy ennek a kedvencek között van a helye. Komolyan mondom, az utóbbi időben - könyv miatt - még nem izgultam ennyit, mint most!
Fura, de itt a csodálatom pont fordítva jelent meg, mint az Incarceronnál. Azt direkt lassan olvastam, hogy minél tovább élvezhessem a különös tájakat és hogy az ottani kultúrák mindegyikét jól magamba szippanthassam. Na most itt - a folyamatos feszültség miatt - egyszerűen nem tudtam letenni!
Egyfolytában azon járt az eszem, hogy vajon mi jöhet még?!
És tényleg! Az írónő egy pillanatra sem hagyott unatkozni.

Ennyi molybolyagot érdemelt:

A könyvnek először csak a címe keltette fel az érdeklődésemet, majd a borítója is megtetszett. Valójában a magyar kiadás borítóját sokkal találóbbnak tartom, mint a külföldi társaiét. Na jó talán volt egy, ami jobban megfogott, de az is csak azért mert az olyan szép. De ettől függetlenül, szerintem a miénk nagyon jól visszaadja azt az életérzést, amiben Mary-ék élnek. 
Igen a főhőst, akinek a szemszögéből láthatjuk az egész cselekményt, Mary-nak hívják. Se vezetéknév, se becenév, csak így egyszerűen.
Bevallom ezen egy kicsit meglepődtem, mert valahogy nem számítottam ilyen egyszerű nevekre. Bár - így most belegondolva - nem tudom miért vártam, hogy majd furcsábbnál-furcsább nevekkel fogok találkozni.
De a nevekről ennyi elég is, mert ez közel sem olyan fontos, mint maga a történet, ami olyan hihetetlenül, de mégis élethűen az elmém elé tárult.


 INNEN SPOILER VESZÉLY!
KEREK ERDŐ KÖZEPÉN:

Már az első 30 oldal óriási hatással volt rám. Igaz ez a rész még csak a környezet, az erdő közepén álló falucska elzárt közösségének a bemutatását foglalta magában - amelynek drótkerítését szüntelenül ostromolják az Elátkozottak - de mégis könnyedén vitt magával Mary elbeszélése. Meg hát arról sem szabad megfeledkezni, hogy már most egy borzalmas átváltozás szemtanúja is lehettem.
A főhős édesanyja megfertőződik és ő is a drótkerítés túl oldalára kerül. Innentől kezdve minden felborul a lány körül, ami eddig oly megszokott volt és talán még kiszámítható is.  
Én mondjuk, még mindig nem tudom felfogni, hogy Mary hogyan tudta végignézni, ahogy édesanyjából elszáll a lélek és változik át egy éhező fenevaddá. Csodálom, hogy nem roppant össze. Bár ha születésétől fogva úgy nőtt fel, hogy nap, mint nap ezeket a lényeket látja és hallja, talán könnyebben meglehet ezzel birkózni... Talán...

Mary ezt követően a Nővérekhez kerül, akikről már korábban is sejtettem, hogy sok titkot őriznek, de azt nem feltétlenül gondoltam volna róluk, hogy ilyen kegyetlenek is tudnak lenni. Azonban Tabitha nővér személye számomra még mindig egy kérdőjel. Nem tudom eldönteni, hogy kedveljem-e vagy gyűlöljem? Persze megértettem a törekvését, de szerintem a hatalom vágy egy csöppet elvette az eszét és az embereket a hittel próbálta meg befolyásolni, hogy még véletlenül se keressék a kapcsolatot a külvilággal. És a fontos információkat sem véletlenül tartotta vissza.
Erre tökéletes példa az új jövevény érkezése, akit ahelyett, hogy tárt karokkal fogadtak volna, inkább a zombik közé dobtak. És tessék, az "Úr" kegyetlenül megtorolta ezt a döntésüket!

Bár ne legyek ilyen szőrös szívű a Nővérekkel, biztos csak a falu érdekeit tartották szem előtt, amire Jed - Mary bátyja - rá is mutat:

" - A szerelem soha nem számított a faluban - mondja, és közben az Erődbe bámul. - Mindig csak a vérvonal tisztasága számított, hogy még csak véletlenül se házasodjunk összevissza."
(154. oldal)

Ez az érv pedig teljesen helyénvaló, ha egy 100-150 fős faluról beszélünk, ami lehet tényleg az egyetlen az egész világon. Bár ezt én magam sem hittem el.

Ha már a bátyánál tartunk... hát őt annyira nem kedveltem és a történet végére sem lopta be magát igazán a szívembe. Eleve hihetetlen volt számomra, hogy hogyan volt képes az egyetlen húgát így eltaszítani magától a történtek után?!
De hát minden disztópiában vannak igazságtalan, kegyetlen dolgok.

A továbbiakban - a fő cselekményen túl - a figyelmemet nagyon jól lekötötte, amikor a falucska szokásairól és hierarchikus világáról olvastam. Kifejezetten érdekes volt az Arató ünnep és ami azt követte. Annak ellenére, hogy a Nővérek egy elég bigott kis társadalmat építettek ki, én szép dolognak tartottam az udvarlás időszakát és a házasságkötés előkészületeit, ceremóniáját.

"Az Aratóünnep az ősz azon szakasza, amikor a házasságkötésre érett fiatalok kinyilvánítják egymás iránti hajlandóságukat. Ekkor veszi kezdetét az udvarlás időszaka, amikor is a rövid téli nappalokon a párok eldönthetik, illenek-e egymáshoz. Az udvarlás szinte mindig a tavaszi Nászünneppel ér véget, amikor is az esküvők és keresztelők hét napig tartó sora zárja a várakozás idejét."
(10. oldal)

SZERELEM A ZOMBI APOKALIPSZIS IDEJÉN:

És ha már a házasságnál tartunk, akkor vajon "Élhet-e a szerelem egy ilyen pusztuló világban?" 
Abban biztos vagyok, ha a faluban maradnak, akkor valóban csak a sóvárgás marad.
A könyvben egy négyszögbe csöppennünk, ami szerintem mostanság nem igazán jellemző a regényekre. Inkább a háromszög az, ami hódít és bevallom ez már engem egy kicsit untat.
Lehet, hogy akik olvasták a könyvet nem igazán értenek velem egyet, de ugye adott két fiú, akik testvérek, Harry és Travis az öccse. És van két lány, Cassandra és Mary.
Marry gyerekkora óta szerelmes Travisbe, aki viszont szereti, de a Nővérek parancsára mégis Harry-hez kell hozzámennie és a fiút Cassnek rendelik. Harry ennek a helyzetnek örülhetne, hiszen születése óta szereti Mary-t. Cass pedig először Travisbe szeret bele, de később mégis Harry iránt kezd el gyengéd érzelmek táplálni. Szóval ez így már kezd kicsit szappanoperás lenni, de ez engem mégsem idegesített. 
Az sokkal inkább volt bosszantó, amikor Cass ellenállt Mary szavainak, hogy bontsák fel eljegyzéseiket. De ilyen formán a fiúkat sem értettem, a hallgatásuk szinte már felért egy agylövéssel. És ez a négy ember, miért nem tudott leülni és megbeszélni ezt az egészet? Jó, nyilván volt nagyobb gondjuk is ennél, de pont emiatt ki kellett volna adniuk magukból a sérelmeket, hiszen a közösségük amiben éltek megszűnt és vele együtt a szabályok is. Erre Jed rá is mutatott, de a többiekn elengedték a fülük mellett, mert gondolom nehezükre esett elszakadni a régi, megszokott dolgoktól.

"- Mit számítanak már a Nővérek és az Őrzők? Egyedül az a fontos - szakítja meg gondolataim menetét Jed -, hogy mi életben maradhatunk ezen az ösvényen."
(151. oldal)

Visszatérve a fiúkhoz. A fentieknek köszönhetően, jó sokat vívódtam azon, hogy melyik fiú oldalára is álljak. Az elején még Harry-nek drukkoltam, mert ő legalább nyíltan vállalta érzéseit. Travis meg számomra kicsit olyan volt, mintha két vasat tartana a tűzben. De végül őt is megértettem... valamennyire.

Szóval én egész végig reménykedtem egy félig happy endben, de végül a könyv fülszövegében feltett kérdésre NEMmel kell válaszolnom. Amíg a túlélés a cél nincs idő a szerelemre. 
De azért a drámai pillanatokban nekem is majdnem kibuggyantak a könnyeim.

LOMBOK HULLÁMZÁSA:

"- Azok az idők, amiket a házban töltöttünk együtt... az volt az én világom. Az én igazságom - mondja. - Az én óceánom." /Travis/
(260. oldal)

A könyvben van egy állandóan visszatérő motívum. Az óceán.
Mary édesanyja sok történetet mesélt azokról az időkről, amikor még nem voltak Elátkozottak. A faluban ezeket mindenki csak mesének hiszi, de Mary-nek ez lett az álma és ez az ami később reménnyel tölti el, majd viszi előre az úton. Ezért nagyon becsülöm őt, hogy egész idő alatt így kitartott az álma mellett és bár sejtettem a befejezést, mégis megkönnyebbültem, amikor már én is "hallottam" a habok zúgását.

AZ ELÁTKOZOTTAK:

Egy újabb elnevezés a zombikra. Egyébként szerintem találó elnevezés.
Külön tetszett, hogy a zombik lassú, csoszogó, fáradhatatlan szörnyek, mint ahogy eredetileg is. És azt is el tudtam fogadni, hogy néha előfordul náluk is a mutáció, mint ahogy ez a "vörös kabátos" esetén meg is történt.
Bár ha ezeket a zombikat lefejezéssel és felgyújtással meg lehet ölni, akkor a kerítésen belül lakók, miért nem irtották őket? Talán egy idő után elfogytak volna...

ÖSSZESSÉGÉBEN:

Életem első zombi posztapokaliptikus könyvén vagyok túl és soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog. A filmekből kiindulva ennyi érzelemre nem számítottam, hiszen azokban mindig csak rohannak és rohannak, azért hogy túl éljenek. És ezen kívül semmi komolyabb dolog nem történik, csak az idegek felborzolása a lényeg. 
De ebben a könyvben nem csak ezt kapja az ember!
Láthatunk egy újraépített világot a Katasztrófát követően, egy fennmaradt falut, ahol az emberek gondolatait is megismerhetjük. Bele láthatunk a félelmeikbe, vágyaikba és a mindennapjaikba. Aztán jön egy végeláthatatlannak tűnő menekülés és ahogy sokszor mondjuk a remény hal meg utoljára. Ezek az oldalak rendkívül nyomasztóak és én már biztos vagy százszor felkínálkoztam volna az Elátkozottaknak. 

Ahogy a filmekben is szokott lenni, itt sem kapunk választ a miértre. De mivel egy újabb trilógiáról van szó, szerintem a későbbi kötetek magyarázatul szolgálhatnak majd a kérdéseinkre.

Mivel nálam ez a könyv bekerült a kedvencek közé, így Mindenkinek csak ajánlani tudom! Bár az igaz, hogy ez inkább ilyen "lányos" disztópia, a fiúk nem hiszem, hogy bírnák a sok érzelmi vívódást. :P

0 hozzászólás:

Szólj hozzá!