2013. szeptember 23., hétfő

J. R. Ward - Éjsötét szerető


Úgy érzem kicsit sok lesz már a "jóból".
Két erotikus könyv egymás után. Hová tettem az eszem?!
Sose nem szerettem az ilyen jellegű könyveket, de akkor mégis miért is olvasom őket?
Az első esetben (Gyönyörő sorscsapás) a kíváncsiságom kiütéssel győzött a józan ítélőképességem felett.
A mostani esetben viszont egy kihívás miatt fogtam a kezembe Ward - Fekete tőr testvériség sorozatának első kötetét.
Természetesen ez a könyv is nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében, ezért - mint ilyenkor mindig - előítéletes hozzáállásomat most sem rejthettem véka alá. Tehát nem vártam tőle semmi jót.

A könyvhöz szintén utazókönyv formájában jutottam hozzá, óriási köszönet érte Nusejka_Sentellion-nak és itt is szeretnék elnézést kérni, hogy ilyen rettenetesen sokáig ültem rajta. Persze most azt gondolhatjátok, hogy mindez azért történt, mert olyan borzasztónak találtam a történetet, így képtelen voltam vele haladni.
Ki kell, hogy ábrándítsalak Benneteket, nem erről volt szó! Egyszerűen rengeteg utazókönyv érkezett hozzám, amikkel sorrendben kellett haladnom, így nem tudtam korábban neki kezdeni. Ezért az utánam következő feliratkozottaknak is had mondjak köszönetet a türelmükért!
Még egyszer köszönöm! :)

Bár az eleje kissé nehézkesen indult a könyvnek, végül egész gyorsan sikerült túl jutnom rajta, ami pozitív csalódás ként ért, mert nem is gondoltam volna, hogy ennyire olvasmányos lesz.

Ennyi molybolyagot érdemelt:

INNEN SPOILER VESZÉLY!

Kezdeném azzal, hogy a "Kifejezések és tulajdonnevek magyarázata" bevezető részt hasznosnak találtam, mert így legalább egy gyors képet kaphattam arról, hogy a későbbiekben mire is számítsak, mennyire vegyem komolyan a történetet.

A vámpírok leírásával különösebben semmi bajom nem volt, hiszen itt legalább az írónő megtartotta azt az alapszabályt - nem úgy, mint Meyer kisasszony -, hogy ha a vérszívót fény éri, az bezony porrá fog égni! Ezért már adtam is neki egy plusz pontot. 
A "vérrabszolga" és a "hűségesek" leírása szintén nem lepett meg, ezekről is lehetett már többször hallani. Ráadásul szerintem teljesen elfogadható, sőt logikus a létezésük.
Azonban voltak megmosolyogtató dolgok is, mint például az alantosok babahintőpor-illata, amit kissé komolytalannak éreztem, főleg hogy ezek az emberek kegyetlen gyilkosok, akiknek célja a vámpírok kiirtása. Arról meg már nem is beszélve, hogy milyen borzalmas beavatáson kell átesniük, hogy csatlakozhassanak a társasághoz... 
Aztán ott volt még a "termékeny időszak". Mínusz egy pont. Értem én, hogy ez egy másik univerzum, de hát ez akkor is fizikai képtelenség! Ha meghal egy test, mert az átváltozásnál itt is meghal, akkor már nem működnek a szervei, így a nemzőképességnek is annyi. 
Lehet maradi vagyok, de én jobban szeretem a "harapás útján terjedő szaporodást".

Szóval ezeknél a részeknél rendesen felszisszentem és mondhatom még félni is elkezdtem, hogy a későbbiekben vajon mi vár még rám?
Az, hogy a könyv nagy része túlfűtött erotikával lesz tele várható volt, hiszen ez mindig is jelen volt az ilyen művekben. Mert a vámpírok többségét mindig szépnek, kívánatosnak ábrázolták. Vagy hát mindenesetre ezt hitették el az áldozatukkal.

A kezdeti sokk után, a könyv mégis nagyon jól indított. De tényleg! 
A molyon az első hozzászólásom ez volt:

"50 oldal után nem is olyan rossz. :)"

Valóban az első ötven oldalon, no meg persze utána is, őrült tempóban történetek az események. Nem győztem ide-oda kapkodni a fejem és az első erotikus jelentre is csak a 100. oldal körül került sor! Ez meglepett, mert bevallom én már az első 20 oldal után számítottam rá. 
De, mindezek ellenére nekem mégis legalább 100 oldalra volt szükségem ahhoz, hogy hozzászokjam ehhez az új vámpír fajhoz, alternatív univerzumhoz és még legalább 100 kellett ahhoz, hogy igazán élvezzem is a történetet.

A legelső oldalakon, Wrath bevonulásán kelletlenül elmosolyodtam, sőt még most is így teszek, amikor rágondolok. Nem tehetek róla, de egyből Steven Seagal jutott róla eszembe, hiszen ő is (általában) fekete bőr ruhákban rohangál, és örök tekintetéből árad a harcias, arisztokratikus jellem. Igaz napszemüveget nem hord, de milyen menő lenne már vele?
De úgy összességében a "Vak Király" nem egy rossz karakter, bár Beth megjelenésével egy csöppet érzelgőssé vált, és ezzel az óriási birtoklási vágyával nem lett a szemem fénye. 
Viszont az jó hír, hogy leelant nem ejtették a fejére.

És ha már itt tartunk, nekem Beth kifejezetten szimpatikus női szereplő! Nem egy puhány alkat, aki napokon keresztül siránkozik, pedig azok után, ami vele történt nekem biztos pszichiáterre lenne szükségem. Erős jellem, határozott is, nem sokáig vacillál a dolgokon. 
Ennek nagyon örültem, mert ha - itt is - több köteten keresztül a párocska bonyolult egymásra találására hegyezte volna ki az írónő a történetet, akkor tuti eret vágok magamon. De ez így pont jó, mert így legalább nem csak a szerelmi szálon van a hangsúly!

Bár azon a részen totál behaltam, amikor Wrath először találkozott Darius lányával, Beth-szel és ugye már akkor beindultak kettejük között a feromonok. Különösen jól mulattam ezen a részen:
- Nem ezért jöttem – felelte. /Wrath/

- Nem baj. Akkor is érints meg! /Beth/

(97. oldal)
Háháhááá! Én ezt annyira nem tudtam komolyan venni! De biztos velem van a baj. :P

Na de akkor ezzel már el is érkeztem következő tárgyalási pontomhoz, az erotikához. Mivel nem olvasok sok ilyen könyvet, ezért túl sok összehasonlítási alapom nincsen, de úgy gondolom, hogy ebben a könyvben az erotikus részek - annak ellenére, hogy én elég prűd vagyok - nagyon is jók! Vagy mindenesetre sokkal jobbak annál, mint amit eddig olvastam. 
Van benne bevezetés, ami a nő szempontjából igen fontos, "tárgyalás" és elégedett befejezés. Ebből pedig pont annyi amennyi kell. Egy szóval: Jó!

De haladjunk inkább tovább a cselekményben. A két főszereplőn kívül még sok más karakter is megjelent. Sajnos a Fekete Tőr Testvériség tagjait, azaz a vámpírharcosokat még a könyv végére is kevertem. Sőt néha vissza kellett lapoznom, hogy melyiknek mi is az ismertető jegye. Ki hogy néz ki, ki kinek a kije? De felételezem, ha majd tovább olvasom a könyvet, akkor már ezek nem fognak gondot okozni. Vagy hát inkább remélem...
Azt viszont sajnáltam, hogy Dariust - az intellektuel vámpírt - ilyen gyorsan kiszórták a stábból. Amit a történet alatt megtudtam róla, az igazán szimpatikus volt, szívesen olvastam volna még róla. 

Jó ötletnek találtam, hogy vámpírok vannak saját hagyományaik, ami kifejezetten érdekesek. Persze már erre is volt példa, de ahogy értelmeztem ebben a könyvben, ez már egy sokkal komplexebb "hitvallás". Ez tényleg felkeltette az érdeklődésemet.

Ha már így kiveséztem a vámpírokat, akkor nagyító alá veszem az ellentábort is, az alantosokat. 
Mr. X személye annyira, de annyira brutális! Komolyan mondom, hogy megkedveltem. Mondjuk úgy, mint Lokit vagy, mint Lex Luthort a Smallville-ből, akiket pont azért szeretünk, mert gonoszak. És még véletlenül sem szeretnénk, hogy jók legyenek, mert akkor elveszítenék varázsukat. Ráadásul ők mozgatják a legjobban a cselekményt!
Ez elég szörnyen fog hangzani, de szinte faltam azokat az oldalakat, amikor beleláthattam Mr. X elborult agyába.

Na de, a vámpírok és alantosok mellett, azért az emberek is megjelennek a könyvben, bár nem olyan nagy számban és főleg nem bírnak valami nagy jelentőséggel, kivéve egyet, Butchot, a tökös zsarut.
Tetszett a "fekete zsarus" stílusa és hogy alapvetően jó szándékú, sőt még sajnáltam is, hogy olyan magányos.
Titkon reméltem, hogy majd a vége felé beilleszkedni a vámpír csapatba, mert hiszen annyira odavaló és mivel megkedveltem nem szeretnék még hallani róla. Hál' Istennek nem kellett csalódnom, sőt még egy érdekes kis románc is kibontakozóba látszik! :)
Úgy tűnik tiszta Butch párti lettem, de hát a fickónak azért van humora!
- Nem tehetek róla. A szőkeség teljesen odavan értem. /Butch/
 

- Lehet, hogy megkeresem a feleségedet, és megfektetem néhányszor. Ez hogy tetszik? – kérdezte a szőke.
 

- Nem vagyok nős.
 

- Akkor a barátnődet.
 

Végre egy kis levegőhöz jutott.
 

- Barátnőm sincs.

- Ha nőnek nem jössz be, miből gondolod, hogy nekem igen?

- Csak reméltem, hogy feldühítelek.

(345-347. oldal)
Jah, humor. 
Igen az van a könyvben, nem túl sok, de azok is pont jó helyen. Elismerésem!

Összességében be kell ismernem, a végére azért engem is elkapott a gépszíj és olykor igen nehezemre esett elszakadnom tőle. Sok olyan érdekes dolog történt a könyvben, ami miatt úgy döntöttem, hogy tovább fogom olvasni. Ráadásul a felmerült kérdéseimre is szeretnék választ kapni.

De ha tovább fogom olvasni, akkor miért csak három pontot adtam rá?
Mert azért volt benne több olyan jelent is, amikor nagyon komollyá vált a helyzet, engem viszont a röhögőgörcs kerülgetett...
Ilyen volt például ez is, amikor Zsadist - a zabista vámpír - az ártatlanságát bizonygatja:
- Egy rohadt szót sem tudok az egészről. Szagolj meg, nem hazudok!

(342. oldal)
Szóval ezektől eltekintve folytatni fogom, remélem nem csalódok majd benne és a többi kötetre magasabb pontszámot is adhatok. :)

Ui.: Ezt az idézetet még nem hagyhatom ki a bejegyzésemből, főleg hogy nem tudom eldönteni ez valami vicc, vagy tényleg komolyan gondolta-e az írónő? Bár az tény, hogy van benne valami...
Azt gondolta, nem is valóságos. Olyan tiszta, olyan légies! 

Úgy érezte, fogat kell mosnia és megborotválkoznia, mielőtt még egy szót vált vele. /Butch/

(362. oldal) 

0 hozzászólás:

Szólj hozzá!