2014. január 21., kedd

Helen Uri - A legjobbjaink


Több szempontból is nagy első nekem ez a mű. Egyrészt ez az első utazókönyv, amire beneveztem, másfelől pedig ez az első északi írás, amit elolvastam. Már évek óta látom, hogy nagyon nyomulnak a skandinávok, és túl snassz lett volna Jo Nesbo-val indítani. (Bár inkább azt mondanám, hogy szerintem csak mi fedeztük fel ilyen későn őket, mert az kizárt, hogy minden dán, norvég, svéd, finn, stb író egyszerre időzítette a könyvei kiadását, hogy elárasszák velük a világot...Kizárt!) Műfaját tekintve is első élmény, mert ezt "egyetemi regénynek" nevezik. Nem is tudtam, hogy van ilyen is...Kriminek nevezik valamelyik cikkben, amit találtam róla; hát ne a pisztolyos-üldözős krimi lebegjen a szemünk előtt; nevezzük inkább tudományos kriminek... :) 

Huh! Nem is tudom mit mondjak a könyvről, erről a könyvről...A legjobbjainkról. Kinek a legjobbjai? A történetben szereplő norvég egyetemé, vagy Norvégiáé? Az egész világé? Anyukám is belelapozott ebbe az írásba, de végig olvasni nem volt ideje, mert felkaptam a könyvet és hazautaztam vele, mielőtt a végére ért volna. (Igazi utazókönyv, mert jó sok kilométer van benne!) Szegény nem is tudja miről maradt le! Na, de a lényeg, hogy őt is megkérdeztem, hogy szerinte mire utal a cím...kik a legjobbak? Anyu azt válaszolta, hogy szerinte a nyelvészekre utal, vagyis azok a legjobbak, akik a nyelvvel, annak fejlődésével illetve jövőbeli alakulásával foglalkoznak. Kicsit egyet kell értsek vele, mert való igaz, hogy aki egy nyelvet úgy beszél, hogy annak minden részletét ismeri, arról feltételezhetjük, hogy érti is, amit mond...Mármint tényleg érti, vagy inkább érzi. Viszont én úgy olvastam ki a sorokból, hogy tetszik, nem tetszik lehet akárki akármilyen okos: a motivációi alig különböznek bárki másétól. A legjobbak is csak hétköznapi emberek, hétköznapi érzésekkel a lelkükben, és hétköznapi vágyakkal a zsigereikben.

Igen, zsigeri témákról van szó; semmi pátosz, semmi szentség! Végig azt hittem, hogy nem is lesz igazi sztori. Azt hittem az írónő annyira rákoncentrált a tudományra, az egyetemi munka és kutatás bemutatására, hogy tényleg csak ennyi lesz. Gondoltam belerakott egy icipici romantikus szálat, annyi szexualitást, hogy éppen csak hogy fenntartsa az érdeklődést, és ezen kívül ne is reméljünk semmi egyebet. De Emberek! Molyok! Az utolsó pár fejezetet (szerintem úgy húsz-harminc oldalról beszélek) úgy olvastam végig, hogy azt hittem meghülyülök! :) A legvégére indította be az eseményeket és minden izgalmat és feszültséget oda összpontosított, és működött! (Megjegyzem ezzel engem totálisan meg is győzött arról, hogy a könyv többi lapján lévő dögunalom megbocsátható!

Ettől függetlenül ez nem egy zseniális alkotás. Próbáltam még pár helyen utána nézni, kevés sikerrel. Valahol egy leírásban (kritikát ne is reméljenek, akik utána néznek, mert magyarul aligha található) említik, hogy a szerzőnek ez a leginkább politikai célzatú, vagy vonatkozású műve, bevallom ezzel kapcsolatban szívesen kutakodnék még, de annyira nem vagyok tisztában a norvég politikával (sőt az országról is igen keveset tudok, mea culpa), hogy nem is láttam meg a történetben ezt a vonalat. Ennek ellenére jó volt olvasni, többször is felmerült bennem egy felkiáltás: "szemét lotyó!" (bár inkább csak felszisszentem), és a végén tényleg lehetett izgulni. 

Jó szívvel ajánlom azoknak is, akiknek nem ismerős egy egyetemi közeg, mert ettől még nem lesz kevésbé érthető, vagy élvezhető (bár hibaként róható fel az is, hogy elég sok idegennyelvű mondat jelenik meg a történetben, és jó lett volna ha lefordítják azt is). Sajnos sok elütés (főként szavak végéről hiányzó betűk) található benne, ami nagyon kontrasztos a témával, és zavaró is. Emiatt az értékelésem sem lehet igazán lelkes...fél gombolyagot nem lehet adni, így azt szóban teszem hozzá! :) Három és fél, de nem azért, mert nem volt annyira jó! :)

Ennyi molybolyagot kapott tőlem a könyv:

0 hozzászólás:

Szólj hozzá!